nev.jpg

Iratkozzon fel

feed-image Legfrissebb híreink
Üdvözöljük a főoldalon!
20 éves jubileumi ünnepség Gyulán PDF Nyomtat Email

Két évtizede kezdődött a Békés megyei SM betegek összefogásának a története: a 20 éves jubileumra a gyulavári kastélyba gyűltek össze a betegek, köztük sokan, akik hosszú évek óta tagjai a közösségnek, sőt az egykori alapítók közül is többen ott tudtak lenni a találkozón.

Bővebben...
 
ORSZÁGOS SM NAP GYULÁN PDF Nyomtat Email

TESTI ÉS LELKI KIHÍVÁS A GYÓGYÍTHATATLAN BETEGSÉG

Az SM ugyan még gyógyíthatatlan, a rehabilitáció és a sorstársközösségek élhetőbbé tehetik a betegségben töltött éveket.


A rehabilitáció állt a középpontban a sclerosis multiplexes (SM) betegek országos találkozóján Gyulán. Az ország különböző részeiből több száz beteg utazott Békés megyébe, emellett Szerbiából, Szlovákiából és Lengyelországból is érkeztek a Sclerosis Multiplexes Betegek Országos Egyesülete (SMBOE) által szervezett seregszemlére. Elhangzott: az egészségügyi intézmények nagyon kevés helyen vannak felkészülve kimondottan az SM betegek rehabilitációjára. Ez azért nagy kihívás, mert a gerincvelőt szigetelő myelinhüvely károsodása rendkívül eltérő mértékben és ütemben, az egyensúlyvesztéstől az inkontinenciazavarokon át a részleges vagy teljes mozgáskorlátozottságig válthat ki idegrendszeri panaszokat, a kórlefolyás pedig kiszámíthatatlan. Ez azzal jár, hogy a betegeknek nemcsak a testi tünetekkel kell megküzdeniük, hanem óriási lelki kihívást okoznak a rendszeres állapotromlások. Súlyos szociális problémák forrása az is, hogy kevés a rehabilitációs munkalehetőség.

Az SMBOE országszerte számos klubot, egyesületet és alapítványt tömörít, az évenkénti tanácskozás a betegek számára az év egyik legfontosabb rendezvényének számít, ahol lehetőségük nyílik a sorstársakkal találkozni. Gyulán vasárnap egy háromnapos programsorozat befejező része volt a tudományos előadásokkal kezdődő, majd kulturális programokkal, tánc- és kutyabemutatóval tarkított sportcsarnokbeli országos rendezvény. Pénteken a Békés megyei betegek ünnepelték egyesületük alapításának húsz éves jubileumát. Szombaton a tíz éves Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány (MSMBA) SM betegekkel foglalkozó neurológusok tudományos tanácskozását rendezte meg, a gyulavári kastélyban pedig egy nemzetközi kerekasztal tanácskozás keretében osztották meg egymással hazai, lengyel, szlovák és szerb betegek a tapasztalataikat és problémáikat.

 
20 éves Jubileumi Ünnepség PDF Nyomtat Email
MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk Gyulaváriba, a Wenckheim-Almássy Kastélyban
2009. szeptember 18-án
10 órakor tartandó:

20 ÉVES JUBILEUMI ÜNNEPSÉGÜNKRE

Helyszín: Gyulavári Kastély (5711 Gyula, Széchenyi u 71.)

Kérjük, részvételi szándékát elérhetőségeinken jelezni szíveskedjék 2009. szeptember 1-ig!

Gyula, 2009. augusztus 17.

Herczegné Szabó Marianna elnök
Kónya Ilona alelnök
 
Meghívó - Békés megye civil szektorának fejlesztése (2009. május 18-19.) PDF Nyomtat Email
„Békés Megyei Civil szektorának fejlesztését segítő, a szervezetek közötti együttműködést ösztönző” című pályázati program meghívottjai részére.

  MEGHÍVÓ

A Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk 2009. május 18-19. között megrendezésre kerülő rendezvényünkre.

Helyszín: Thermal Hotel Gara Gyógy és Wellness Szálloda, (H-5525 Füzesgyarmat, Kossuth u. 92.)

 
Magyar-szlovák kölcsönös SM tapasztalatcsere PDF Nyomtat Email

NCA logoÖrömmel értesítjük kedves tagjainkat és a honlapunkra látogatókat, hogy az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete szlovák SM társaival kölcsönös tapasztalatcsere céljából egy egyhetes programot szervez Füzesgyarmaton, a Thermal Hotel Gara Szállóban 2009. május 18-24. között.

Bővebben...
 
Abilympia Szlovákiában (2009. április 17-20.) PDF Nyomtat Email

A SMBOE szervezésében lehetőséget kaptunk, hogy Kelet-Szlovákiában, Michalovcétől 10 km-re lévő Zemplinska Širava üdülőhelyen a szlovák SM egyesület által megrendezésre kerülő Abilympián részt vehettünk.

Bővebben...
 
Frissült képtárunk PDF Nyomtat Email

Kedves Látogatóink!

Honlapunk képtára frissítésre került, nem csak új galériákat, hanem egy új képkezelő-modult is feltelepítettünk. A képtárba korábban feltöltött képek hozzáférhetőségét ezáltal azonban átmenetileg kénytelenek voltunk visszavonni, ezért kérjük minden kedves látogatónk szíves türelmét és megértését!

Addig is jó böngészést kívánunk az új tartalmak között!

 
Herczegné Szabó Marianna az NCA Dél-alföldi Kollégiumának tagja! PDF Nyomtat Email
Herczegné Szabó MariannaMegválasztották Herczegné Szabó Mariannát, a Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete és a Dél-alföldi Wellness Egyesület elnökét, a 2009. március 13.-án Szegeden megrendezett Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) Dél-alföldi Kollégiuma elektori gyűlésén, az egyik békés megyei kollégiumi tagnak.

Herczegné Szabó Marianna a most betöltött pozícióján kívül még alelnöke a Békéscsabán található Civil Szervezetek Szövetségének is, a több mint 120 tagszervezetet felölelő, és a békés megyei civil szférát nagymértékben lefedő ernyőszervezetnek is, valamint kuratóriumi tagja a Békés Megyei Ápolók Egészségéért Alapítványnak is. Civil önkéntes munkája már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, melyet főként az egészségügyben fejtett ki, különösen ez utóbbi szervezet működését segítve.

A most életbe lépő kollégiumi tagsága főként Gyula és térségében található civil szervezeteknek nagy érdekképviseleti erőt és támogatási forrást jelenthet az elkövetkező három éves mandátumi periódusban, mivel az NCA regionális kollégiumai minden évben hirdetnek pályázási lehetőséget civil szervezetek működésének támogatására. A benyújtott pályázatokat pedig az adott régióhoz tartozó kollégiumok tagjai bírálják el.
Az NCA Dél-alföldi Kollégium tíz tagból áll, melyből 3-3 megyénként oszlik meg, a tizedik tagot pedig a Szociális és Munkaügyi Minisztérium jelöli ki. Békés megyéből még Kisné Zsigovics Erzsébet, a Civil Szervezetek Szövetsége ügyvezetője, valamint Végh László, Békéscsaba Közterületeiért Alapítvány elnöke és Békéscsaba volt alpolgármestere lett a Dél-alföldi Kollégium tagja. Hajnal Edit, a Békés Megyei CISZOK munkatársa pedig az NCA egyik szakmai testületének, a Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumának lett tagja, amely szintén minden évben ír ki több pályázati lehetőséget a civil szervezetek részére.
Az NCA komoly civil érdekérvényesítő tevékenységet folytat Magyarországon nem csak stabil támogatási rendszere, hanem szervezeti felépítéséből adódóan is: a kollégiumoknak olyan emberek a tagjai, akiket a civil társadalom választ ki saját tagjai, saját civil szervezeteinek képviselői közül.
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 Következő > Utolsó >>

Életfa Kulturális Alapítvány